Kassák versei 2.

Szonettek

Az élet vászna előtt

Ülök az élet durva vászna előtt:
– Pogány lelkem Sion hegyére szállt – 
Éhes szemekkel ködbe nézek
És színezem a holnap szürke arcát.

Mámoros lázban a végtelent sejtem: 
Alkotó álmok fénye tűz le rám.
Sohse látott új színek égnek
A fehér agyvelő-palettán.

Céltalan célokkal a tért uralom:
Elkántálom a Tegnapok fiát
És piros vonalba futnak össze
Megdőlt hitek, eszme-orgiák.
– – – – – – – – – – – – – – – – 
Ülök az élet durva vászna előtt:
ma enyém az irány, a fény, a por,
De ha a színek egyszer összefolynak,
Mi lesz majd akkor, mi lesz majd akkor?

Elégia

Vén görög mesék közt lapozgatok.
Az óvilágból őrzik itt,
Elűzött istenek csodáit
A sárga pergament-lapok.

Csupa szépség, csupa mámoros csodák,
Selymesek, puhák, mint az álom.
S most árnyak ringatják hamu-ágyon
A varázs-igék ritmusos sorát.

Ó, bűvös Erő, Szépség, Csók-zene.
Mit félve fogantak szűz szerelmek:
Ma kalmár-kezek adnak-vesznek.

Dicső legendák kék ege alatt
Kifosztott csordák rőt tüzei égnek.
S nem tudja senki: hol az élet.

(Független Magyarország, 1909. május 20. / Kassák Lajos összes versei nem tartalmazza)