Szittya története
_Hogy Szittya Emil nem csak egy fikciós karakter, a züllés és szabadságvágy között hányódó csavargó hol mitizált, hol szatirikusan ábrázolt típusfigurája, a fejlődésregényként is olvasható Egy ember életének a Kassákot kísérő-beavató országúti Vergiliusa, az sokáig nem volt egyértelmű. Arról, hogy Szittya hús-vér ember volt, huszonötnél is több, német és francia nyelvű önálló kiadvány, három általa szerkesztett, rövidéletű folyóirat, több száz újságcikk és számtalan festmény tanúskodik.
Szittya Emil portréja, 1906 körül (Földvári Zoltán tulajdona)
A szegény pesti zsidó családból származó, legfeljebb nyolc osztályt végzett Schenk Adolf 1909-ben találkozott a nála mindössze egy évvel fiatalabb Kassákkal. Ekkorra már bizonyosan járt Asconában, a Monte Verità művészeket, misztikusokat, anarchistákat, minden rendű és rangú csodabogarat egybegyűjtő kolóniáján, Németországban, és valószínűleg Párizsban is. A csavargó-életmódot, a művészet tanulmányozását és az intenzív politizálást tehát már elkezdte, a pályát azonban még alig: csak egy, Ady Endréért és az „új művészetért” rajongó esszékönyve jelent meg Wojticzky Gyulával közösen – ezt igyekezett megküldetni magának Simon Jolán segítségével Stuttgartba, Kassák leveleinek tanúsága szerint.
De 1909-ben még Szittya előtt álltak a pályája szempontjából igazán jelentős kalandok: az 1910-es évek első felében a Montparnasse-on, az úgynevezett Párizsi Iskola művészei között eltöltött hónapok, amelyek Soutine-ról, Picassóról és Ernesto de Fioriról szóló művészmonográfiáit inspirálták. A közös lapkiadás Blaise Cendrars-ral, akinek Kassák A ló meghal és a madarak kiröpülnek című hosszúversével műfaji rokonságban álló szövegeit elsőként adja ki, A transzszibériai expressz, és a franciaországi kis Johanna prózája címűt ráadásul Sonia Delaunay által illusztrált, ma ritkaságnak számító luxuskiadásban. A zürichi lapkiadás és a dada kabaréestek, az anekdotagyűjteményei, a német nyelvű regényei és a kultúrtörténeti tanulmányai az öngyilkosságról és az álmok jelentőségéről a háborús traumák feldolgozásában.
Blaise Cendrars–Sonia Delaunay, La prose du Transsibérien et de la Petite Jehanne de France, 1913 (részlet)
1909-ben Szittya még csak Kassák világlátott útitársa volt, aki Grünewald, Rembrandt vagy Rodin művészetébe, az anarchizmusba, az orosz forradalom történetébe egyaránt bevezette a fiatalabb férfit. Sajnos Kassák szövegeiből nem derül ki, hogy akkoriban Szittya mennyire volt tájékozott a valóban kortárs művészeti jelenségekkel kapcsolatban. Lehet, hogy ekkor még nem ismerte a német expresszionizmust vagy a fauve-okat, de azt sem zárhatjuk ki, hogy csak Kassák ingerküszöbét nem ütötték meg a legfrissebb irányzatok.
Az Egy ember életéből kiderül, hogy Kassák politikai érdeklődése, szocialista meggyőződése már kialakult 1909-re. Ugyan tény, hogy a magát hol anarchistának, hol szocialistának valló Szittyával komoly világnézeti kérdésekben komoly vitái voltak, de látókörét mindenképp szélesítették a csavargás hónapjai. Szittya kapcsolatainak köszönhetően ismerkedhetett meg a orosz emigránsokkal, miatta jutott el a Maison du Peuple-be, a legkülönbözőbb baloldali csoportosulások gyűjtőhelyére, ahol találkozott szindikalistákkal, szocialistákkal, anarchistákkal – s mindez akkor is komoly benyomást tett rá, ha nyelvtudás híján csak hevenyészett, rögtönzött fordításokon keresztül alkothatott képet az 1905-ös orosz lázadásról, a munkásmozgalomról és a forradalmárok vakmerő terveiről.
Moholy-Nagy László, Szittya Emil karikatúrája a New York kávéházban, 1918 (magántulajdon)
Bizonyos azonban, hogy Szittyának nem olyan erős élménye a Kassákkal közös csavargás, mint fordítva: 1923-ban kiadott, Das Kuriositäten-Kabinett című anekdotagyűjteményében csak futólag, és elég rossz szájízzel emlékezett meg róla, „meglehetősen törtető, sóvárgó férfiúnak” nevezte Kassákot, majd így folytatta:
„A korábbi években szerettem néha vándorszállásokon megfordulni. Egyszer egy átrészegeskedett éjszaka után betértem a stuttgarti »Herberge zur Heimat«-ba. Ott találtam egy kopott ruhás fiatalembert, akiről kiderült, hogy lakatos és magyar költő. A költemények elég rosszak voltak (mint általában a fiatal emberek versei), de a fickó elég jól tudott kéregetni. Különböző szakmai szövetségektől voltak igazolványai, valamint szociáldemokrata igazolópapírjai. Ezekkel a papírokkal keresztülkoldulta egész Németországot. Az egyik városban mint lakatos kéregetett, a másikban mint tapétázó vagy asztalos, üveges, stb. Sajnáltam a fickót, és mivel épp akkor utaztam Párizsba, magammal vittem. Párizsban az osztrák-magyar segélyegylet adott neki egy retúrjegyet Magyarországra. Évekig nem hallottam róla. Mikor a háború elején az utam Budapestre vezetett, viszontláttam az én fickómat a Meteor Kávéházban [...]. Mikor kitört Magyarországon a kommunizmus, arra akarta kényszeríteni a Tanácsköztársaságot, hogy a dadaizmust vezesse be hivatalos művészetként. Ez a terve azért nem sikerült az ambiciózus hosszúhajúnak, mert azzal akarta hivatalos fellépését kezdeni, hogy Jókaitól kezdve minden jó irodalmár műveit el akarta égetni. Ez a kommunista ma emigráns, és dicsőítő verseket ír Szamuelyről.” (Beke László fordítása, Dadaizmus antológia, 1998)
A szimpátia hiánya a húszas évek elején kölcsönös volt: Kassák egyenesen azt írta versében, hogy Szittyából később „azsan provokatőr és rendőrkém lett.” A barátságtalan hangot a Konsten-botrány néven elhíresült eset magyarázhatja: egy Hermann Konsten nevű őrnagy, a német titkosszolgálat állítólagos tisztje Budapestre érkezett 1918-ban, hogy a szociáldemokrata, háborúellenes, a béketárgyalásokat és a földosztást sürgető ’48-as (Károlyi) Párt elnökéről, Károlyi Mihályról információkat gyűjtsön. A Konsten aknamunkájáról szóló hír bejárta a sajtót, és senkit sem hagyott hidegen: a Tisza-párti lapok örültek, hogy lelepleződik az általuk haza- és felségárulónak nevezett politikus, Károlyi elvbarátaiban pedig felháborodást keltett, hogy a szövetséges ország titkosszolgálata egy magyar politikus után kémked. Az eset részletei több ponton is nehezen rekonstruálhatók, Szittya neve minden estre gyanúba keveredett: rendőrkémként, Konsten csatlósaként emlegették. A Szittyára irányuló besúgóvádak valószínűleg alaptalanok voltak, de a közvélemény könnyen megfeledkezik az ártatlanság vélelméről, és a vád a köztudatban ítéletté lesz. Kassák is hallott a Konsten-ügyről, az Egy ember élete Szittya-fejezeteiben rendőrkémként emlegeti, és egy ponton A Tett folyóirat betiltását is régi csavargótársa számlájára írja. Szittya Emil mindezt, érthető módon, nem vette jó néven.
Még többet akarok tudni Szittyáról!