Útvonal-anomáliák
_„Néhány évvel ezelőtt, mikor az új magyar irodalom Párizs dicsőítését emelte minden egyéb mondanivalója fölé, nyolcvan fillérrel a zsebembe én is elindultam a modern Babilont látni. Kevés meggondolással, csupán az általános láz hatása alatt gyalogszerrel indultam el Magyar-Németországon keresztül Franciaország szívébe, a magyar vágyak akkori netovábbjába. Sok fiatalos rajongást cepeltem a batyumban, de mire célba értem, mindezt elfogyasztotta a szegénységem és helyette a monumentális életszépségből Párizs sem adott semmit.”
Kassák 1914 novemberében, az Új Nemzedék című folyóiratban jelentette meg a csavargásainak tanulságait összegző kétrészes írását Egy csavargó notesz-könyvéből címmel, ebből származik a fentebbi idézet is. Az írás többek között azért is kiemelt jelentőségű, mert Kassák itt publicisztikai kontextusban mutatta be nyugati útját, ellentétben az önéletrajzi elemek ellenére irodalmi fikcióként kezelendő Egy ember életétől. Az írás azonban, összevetve a regényben és a levelezésben olvashatókkal, Kassák és Szittya csavargásának útvonalával kapcsolatban anomáliákra enged következtetni.
Kassák és Gödrös útvonala, egészen Stuttgartig jól nyomon követhető a rendszeres leveleiknek köszönhetően. Június 4-én az osztrák-német határnál jártak, Passauból küldtek levelet Simon Jolánnak. Június közepén Münchenben, a hónap második felében Augsburgban voltak, az utolsó közös levelüket pedig július 11-e körül írták Stuttgartból. Kassák és Simon Jolán további leveleinek nagy részéhez nem tudunk dátumot rendelni, sorrendjük csak közvetett adatokból kikövetkeztethető. Három további, pontosan datált levél segíthet az utazás egyes állomásainak meghatározásában: Simon Jolán szeptember 9-én Budapestről Brüsszelbe címezte levelét Kassáknak; utóbbi pedig október 3-án Brüsszelből, október 28-án pedig már Párizsból küldött levelet Kiss Károlynak.
Szittya és Kassák németországi barangolásának útvonala sem a regény, sem pedig a levelek alapján nem egyértelmű. Két helyszín biztos: Mannheim (ahonnan egyik, a Független Magyarországban augusztus 26-án megjelent versét címezte) és Frankfurt am Main (ahol elveszett, Kórházi nóták című versciklusát írta, és ahová Simon Jolán augusztus 18-án kelt levelét címezte). Az Egy ember életében olvasható, hogy Kassákra nagy hatással voltak Grünewald Krisztus-kompozíciói, amelyek Karlsruhéban találhatók. „Megkérdezhettem volna most tőle, mért csal [Szittya] engem is Brüsszelbe, s ha csakugyan oda akarunk megérkezni, mért indultunk el majdnem ellenkező irányba” – írja ugyanitt Kassák, miután elindultak Frankfurtból. Mannheim és Karlsruhe is délnek van, tehát jó irány lehet.
Talán maguk sem tudták pontosan, merre haladnak: „lehet, hogy nem is mi haladtunk előre, csupán a föld mozgott alattunk. Egy óriási plattnin topoghattunk ide-oda, a plattnit valami óriási kéz mozgathatta, s mi így kerülhettünk el hegyről a völgybe, völgyből a hegyre, Németország szívéből ki a sötét határállomásra, Aachenbe. Úgy határoztunk, Belgiumon át kerülünk Franciaországba, el egészen Párizsig” – írta Kassák az Egy ember életében.
Brüsszelben Kassákék kapcsolatba kerültek a helyi anarchistákkal, egyik gyűlésüket követően azonban rajtuk ütött a rendőrség és letartóztatták őket. Az eset a versben, az önéletrajzban, illetve a fentebb idézett publicisztikában is részletesen bemutatásra került:
„Vagy egy hónapig laktam már Brüsszelben, mikor egy hajnalban dühös kopogtatás költött föl a korcsma-szálló padlás szobájában. Valaki denunciált rám, a rendőrség keresett. Megmotoztak s a szükséges frankok mellett kellemetlen brosúrákat, leveleket is találtak nálam s ezért négynapi állami vendégszeretetük után, amelyet a gyűjtőfogházban keseregtem le, a német határra szállítottak. Aachenben már várt a porosz rendőrség. Láncra fűzve többed magammal, mint valami rablógyilkosokat vezettek végig a városon a gyerekek és kaján vénasszonyok sorfala között. Ők már tudták azt, ami ránk vár és előre nevettek, a mi öt perc multáni kétségbeesésünkön. A hivatalos szobában két szigorú úr fogadott bennünket s a lista fölolvasása után két részre osztották a csoportot. Külön a hazaiakat és külön az idegeneket. Mikor a hivatalnok a nacionálémat beírta, fontoskodva ujjlenyomatot vett és egy nagy pecsétes ívet nyomot a markomba. Mint veszedelmes anarchistát örökre kitiltottak Poroszországból.”
A dokumentum fennmaradt Kassák hagyatékában, innen tudhatjuk, hogy az eset szeptember 30-án történt, Aachenben.
Kiutasítási határozat Kassák Lajos részére, Aachen, 1909. szeptember 30. (PIM–Kassák Múzeum)
Az estéről és a következő nap eseményeiről Kassák azonban igen eltérően tudósít két szövegében:
| „Alkonyatkor érkeztünk meg Belgiumból és tizenhat órai éhséggel még ezen az esten kivezettek bennünket az aacheni határba. A határőr nagy pózzal egy domb tetejéről megmutatta Belgiumot, ahova három hónapi börtönbüntetés terhe alatt tilos volt visszatérni és ő most minden okos magyarázgatás és ravasz könyörgésünk dacára is visszakergetett bennünket. Lementünk a dombról, de az első árokban megvártuk az éjszakát, aztán az állomáshoz lopakodtunk s (mivel pénzünk volt) az első vonattal visszaszöktünk Poroszországba. De, mint politikai bélyegeseknek száz szemmel vigyáznunk kellett magunkra. Münchenben lélegzettünk föl először szabadon. Mint közönséges csavargók azonban már nem sokra vihettük: a porosz rendőrség kitiltó levele révén, tényleg az anarchisták társaságába keveredtünk s igy nyitottuk rá szemeinket a németek konzervativizmusára.” (Egy csavargó notesz-könyvéből) | „Egy kis dombocskán egy tüskedróttal bevont fakorlát állott. Azt mondta a rendőr: – Ez itt a belga–német határ. Most német földön álltok, de ha átbújtok itt a korlát alatt, akkor már Belgiumban vagytok. Also, vorwärts! [...] Átbújtunk a korlát alatt, egy árokba csúsztunk le. [...] Egy óra hosszat várakoztunk anélkül, hogy valaki megzavart volna bennünket, aztán az este takarói alatt előbbre lopódzkodtunk egészen a vasúti őrházig. [...] Az őr magányos ember volt, amint később elbeszélte, büntetésből került ide az Isten háta mögé, örült nekünk, és megbarátkozott velünk. Nem kértünk, és adott ennivalót, a szocializmusról beszélgettünk, s később fölsegített a vonatra, hogy még reggel előtt Brüsszelben lehessünk. Kilenc órakor állt be a gyorsvonat, vizet vett az őrháznál, az őr átlopott bennünket a pályatesten, s percekig járt velünk a sötétben. Aztán az egyik kocsi alatt kinyitott egy ajtót s egy másodikat is, s mindkettőnket bedugott egy-egy, a kocsi alváza között meghúzódó fülkébe. [...] A korai szürkülettel érkeztünk be Brüsszelbe. [...] Feltűnés nélkül belementünk a népesedő utcákba, elkerültük a piacteret, a városház épületét, és újra ott voltunk a házban, ahol a szőke orosz szónokolt. Bementünk a vendéglőbe. Szittya beszélt valamit a pincérekkel, fölvittek bennünket az irodaszobába, egy öreg nőtől két vasúti jegyet kaptunk a francia–belga határra. Estére francia földön voltunk.” (Egy ember élete) |
Az Egy ember élete alapján tehát Kassák és Szittya a porosz-belga határról a hajnali vonattal Brüsszelbe ment, innen pedig még aznap Franciaországba. Az 1914-es cikk alapján azonban egy másik vonatra szálltak fel, amivel egyenesen Münchenbe mentek. Az ezt követő müncheni napokról Kassák a következőket írta:
„München nemcsak a művészetek széles réve, de részben a bajor politikai mozgalmak gócpontja is. Az anarchisták a Marien-platz körüli Soller vendéglőben tartják összejöveteleiket s a vezetőjük az ismert névű író Erich Muhsam. Hetenkint egyszer szokott összejönni a társaság, ekkor beszélik meg lapjuk a »Kain« tartalmát és némi taktikai részleteket a jövőre. Azt azonban senki se gondolja, hogy csak szó is esik a világfelforgatásról.
Ez a veszedelmes nevet viselő kis csoport teljesen a külsőségben éli ki magát, mint csintalan gyerekek a rendőrség felügyelete alatt. Köztük és az állam között csak egyszer volt komolyabb konfliktus. Körülbelül négy-öt évvel ezelőtt történt, hogy Erich Muhsamot, mint rablásra és gyújtogatásra bujtogató anarchistát letartóztatták. A büntetés ideje azonban nagyon minimális volt, amit Wedekind és Henrich Mann közbenjárásának köszönhet. Azóta megint folyik minden a régi szürke csöndben. Akikkel baj van azok a külföldi elvtársak. Ezekkel szemben aztán a legszigorúbb módszerhez folyamodik a hatóság. Nincs hely, ahol olyan gyakoriak lennének a kitiltások, mint Németországban. Mikor mi elmentünk Münchenből épen akkor zsupolták a határra Johanes Icsne festőt és Dr. Margarette Faas írónőt. Mind a ketten svájci anarchisták voltak.
Hogy a német rendőrség mennyire nyitott szemmel őrködik az ország morális és erkölcsi épsége fölött, arra a száz meg száz példa közül álljon itt még az alábbi két eset. Münchenből Stuttgartba mentünk azzal a szándékkal, hogy valami állandó kereseti forráshoz jussunk, de sajnos a megmelegedéshez is alig jutott időnk. Teljesen ki akartunk szakadni a csavargók miliőjéből, tehát nem a Herbergre mentünk aludni, hanem egy kis fülkét vettünk ki. Szegények voltunk, mint a templom egerei és dolgozni akartunk, de egy hét múlva belénk akadt a rendőrség. Ketten aludtunk egy ágyban s mint a »szemérem ellen vétőket« kiutasítottak a városból. A másik eset Berlinben történt. Útitársam hat csengő márkáért előadás sorozatot kezdett a magyar szocialisták egyletében és ezért tiltotta ki a rendőrség...”
Nehezen megállapítható, hogy a fenti leírás pontosan mire vonatkozik. A stuttgarti esetet az Egy ember élete is részletesen tárgyalja, ugyanakkor nem egy második németországi tartózkodáshoz, hanem az első (és egyetlen) stuttgarti állomáshoz rendelve. Valószínűbb, hogy a müncheni anarchista körről szóló leírást Kassák nem saját élményeire, hanem Szittya későbbi beszámolójára alapozta. Erich Mühsam Kain című folyóiratát csak 1911-ben indította el, ami – a leírás meglehetősen személytelen jellege mellett – ezt a feltételezést támasztja alá. Az 1914-es cikkben néven nem nevezett „útitárs”, Szittya Emil, 1912 januárjában bizonyíthatóan tartott Berlinben előadást, ahonnan Budapestre indult. Talán itt találkozott Kassákkal, még az év februárjában. Szittya legközelebb 1915 nyarán érkezett Budapestre, ahol találkozott Kassákkal és a német háborúellenes avantgárd irodalmi folyóiratról, a Die Aktionról szóló beszámolójával részben inspirálta Kassák A Tett című folyóiratának megalapítását is.
A müncheni kitérő fikciós jellegét támasztja alá az a levél is, amelyet Kassák Kiss Károlynak írt egy brüsszeli „anarkista tanyán éjjel 11 órakor”. A levél tömören összefoglalja a fentebb részletezett eseménysort: „Anarkista mozgalom véget egy tiltott gyülés alkalmával rajtunk ütöt a rendőrség. Bezártak minden kihallgatás nélkül. A börtön letelte után átt toloncoltak Poroszországba, ahol megint kihallgatás nélkül örökre kitiltottak. Így aztán két ország között evickélődöm már 3 hét óta. Ma éjjel érkeztem vissza Brüsszelbe, és hajnalban utazom kerülő uton Páris felé.” A levelet október 3-án adták fel Gentben – minden bizonnyal nem Kassák, hanem egy ezzel megbízott anarchista. Kassák és Szittya akkor már gyalogosan közeledtek Párizs felé a „francia vidéken” át.
Az 1914-es cikkben tehát éppúgy keveredett a valóság és a fikció, mint Kassák későbbi interpretációiban. A valóságtól leginkább elrugaszkodott beszámoló azonban a történet legkorábbi feldolgozása: az a riport, amelyet a Kassák verseit rendszeresen közlő Független Magyarország című napilap névtelen újságírója készített a fiatal íróval 1912 januárjában. Kassák itt szégyentelenül torzította el a nyugat-európai csavargásáról szóló beszámolót:
„Ausztrián, Olaszország egy részén át három hónapi keserű nélkülözés után koldulva ért el Párisba. A Szajna partján a végkimerüléstől, amelyet fokozott a nagy elfogódás Páris láttára, összeesett. [...] Franciaországon át keresztülcsavarogta a német birodalmat, Hollandiát, Belgiumot. Oroszországban egy éjszakai anarkista gyűlésen le is tartóztatták és napokig a börtönben ült. Aztán Belgium határáig toloncolták, ahonnan újból gyalog nekiindult az éjszakának és Amsterdamig jutott, emberfeletti szenvedések árán. Nem régen jött haza és itthon csendesen dolgozni kezdett. Ez a munkája friss irodalom, amely egészséges, ősi gyökerekkel, a valódi, közönséges, nyers és csak egy-egy felcsillanásában szép életből hajt ki.”