Hova repül a nikkel szamovár?
_Fejezetek A ló meghal és a madarak kiröpülnek kanonizációjának történetéből
A ló meghal és a madarak kiröpülnek 1922-es bécsi megjelenése után hosszú évtizedeken keresztül észrevétlen maradt Kassák hatalmas életművén belül. Az 1926-ban Budapesten kiadott Tisztaság könyvében publikált mű szinte visszhangtalan maradt, a Munka folyóirat szerkesztésének évtizedében pedig maga Kassák is távolabb került az avantgárd lírájától. A vers csak a második világháborút követő évek gyűjteményes köteteiben került ismét a nyilvánosság elé. Kassák az 1960-as évek első felében ismét kijutott Párizsba, ahol Denise René galériájában rendeztek neki kiállításokat. A friss élmények kapcsán egyre gyakrabban beszélt 1909-es nyugat-európai útjáról is, és így került újra saját érdeklődésének középpontjába önéletrajzi ihletésű költeménye. (Kassák az Egy ember élete című regényes önéletrajzára egész életében történeti dokumentumként hivatkozott, nem tekintette szorosan vett írói munkássága részének. Ennek ellenére a regény – a Tanácsköztársaságra vonatkozó fejezetek elhagyásával – már 1957-ben új kiadásban jelenhetett meg.)
A vers mai ismertségét részben az idős Kassák iránti megkülönböztetett figyelem alapozta meg. A 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Latinovits Zoltán szavalta el a verset. Ugyanebben az évben megjelent a vers első önálló kiadása a Magyar Helikon gondozásában. Kárpáti Klára, Kassák özvegye minden lehetőséget megragadott az írói hagyaték teljes körű megismertetésére és Kassák kanonizációjának előmozdítására. Előkészítette Kassák összes verseinek kiadását, valamint igyekezett ezeket – kiemelten pedig A ló meghal, a madarak kirepülnek teljes szövegét – minél több nyelvre lefordíttatni. A Magyar Tudományos Akadémia fiatal irodalomtörténészei 1968-ban rendezték meg a strukturalista irodalomelméleti módszertant Magyarországon bevezető „verselemző” konferenciájukat, amelynek egyik kiemelt témája Kassák emblematikus verse volt. A konferenciát követően többé nem volt kérdéses, hogy Kassák e művével bekerül a tankönyvekbe. Az irodalomoktatás reformját követően Kassák a gimnáziumi tanterv részévé vált és versét 1982-ben kiadott tankönyvben olvashatták a legfiatalabb generációk.
1922
Kassák versére első megjelenésekor, 1922-ben, csak kevesen figyeltek fel, közülük is, a bécsi és felvidéki magyarok reagáltak pozitív kritikákkal.
„Ahogy Kassák e lírai önéletrajzban felidézi ifjúságának bódult csavargásait egy magyar kisvárosból Páris felé, ahogy az útjába akadó alakokon képeken át megérezzük az egész kor levegőjét, az Európa mezőin új tavaszok felé induló rongyos és tébolyodott fiatalságot és a szomorú ellentét a két kor között, ahogy ma kiábrándultan és szamárfüleket mutogatva gondol vissza arra a maga naiv és forró ifjúságára: Kassák egyik legszívbőljöttebb, legszebb írásává teszi ezt a költeményt.”
(Komlós Aladár: A 2×2. Bécsi Magyar Újság, 1922)
„A folyóirat legközvetlenebb értéke a második részben van s ez Kassák Lajos önéletrajzi értelemű, széles és meleg emlékéneke egy vándorútról. A vers Kassák utolsó periódusának legteljesebb értékű és legtisztább alkotása. Stílusát még itt-ott »Herzdichtung«-nyomok s az absztrakt-költészet elemei szövik át, hömpölyét és sodrát azonban nem ezek mérik ki, hanem a mögötte dagadó világérzés elveszthetetlen fluiduma. A versen Kassáknál szokatlan mámor izésül át s helyenként a vallásos extázis egy-egy fojtott sikolya...”
(Gaál Gábor: 2×2. Kassai Napló, 1922)
1926
A Tisztaság könyve már hevesebb reakciókat váltott ki: a kritikusok többsége elutasította az „új Kassák” líráját, és önéletrajzi költeményét. Kézenfekvő volt összevetniük e poémát Kassáknak a Nyugat folyóiratban ekkoriban megjelenő Egy ember élete című önéletrajzi regényével. A bírálók dicsérték a regény stílusát, de elutasítóak voltak az izmusok hatása alatt írt „érthetetlen” költeménnyel. Kassák azzal védekezett, hogy önéletrajzi regénye nem művészet, hanem történeti dokumentum, és igazán a Tisztaság könyvében megjelent költeményeit, novelláit tartja művészi munkássága reprezentatív keresztmetszetének.
„De hol van csak egy ember is, aki élvezi tudná [...] A ló meghal, a madarak elrepülnek című költeményt, amelynek címe és tartalma között még nagyítóüveggel sem lehet felfedezni bármily csekély összefüggést. Hol van ebben a pár világító erejű képen és a régi Kassákra emlékeztető hasonlaton kívül hihető szuggesztív költészet? Csupa lazaság, csupa erőszakoltság. Kassák Lajos keményen hadakozik az individualisták l’art pour l’art művészete ellen s könyve mégis a rajongó kevesek számára íródott és tipikus terméke a l’art pour l’art-nak.”
(Fejünk felett elrepül a nikkel szamovár. Reggeli Hírlap, 1926)
„Kétségtelen, hogy Kassák Lajos az új törekvésű magyar irodalom legizmosabb hídverője, de kétségtelen az a tény is, hogy célokat és az eszközöket a művészi átélés lombikján nem desztillálta még keresztül. A Tisztaság könyvének bevezetése szép, becsületes és meleg líra, amelyen még a szavak néholi erőszakossága mellett is áthevül az érzés ereje s a lelki átélés tisztasága. [...] De ezek csak oázisok Kassák könyvében a jóhiszeműség talán véletlen megnyilvánulásai s eltörpülnek a szertelenség és formátlanság kétségbeejtő példányai mellett, amelyet különösen a lényegileg mély humorú A ló meghal dadaizmussal kacérkodó elbeszélése képvisel legtökéletesebben. Ez az írásmód lehet nagyszerű élc, de feltétlenül csak az engedheti meg magának, aki gőgös kijelentéseivel elzárkózik minden kritika és mérlegelés elől. Kassák igen kitűnő író, de talán kevesebb, mert hite szerint több annál.”
(Pünkösti Andor: Művészet és propaganda. Újság, 1926)
1947
A ló meghal a madarak kirepülnek ezt követően évtizedekre feledésbe merült. A két világháború közötti időszakban sem előadóesteken nem szerepelt, és Kassák köteteibe sem került be. A versre először az ifjú Nemes Nagy Ágnes figyelt fel 1947-ben, a Kassák hatvanadik születésnapja alkalmából kiadott gyűjteményes kötetben. Nemes Nagy és Kassák később szoros barátságot kötöttek, a vers további története szempontjából azonban Nemes Nagy elismerő kritikájának nem volt igazán jelentősége. 1961-ben Kassák így értékelte költeményét: „gondolom, ez a munkám foglalja magában költészetem legtöbb »furcsaságát« és legjelentősebb értékét. Tartalmi és formai konvenciók nélkül tárulkozik az olvasó elé.”
„Összes verseit gyűjtötte össze Kassák ebben a kötetben, s újra meggyőződhetünk arról, hogy magyarul szabadverset írni igen kevesen tudnak, és sajátos kifejezési formájául egyedül ő tudja használni ezt a versalakzatot. Babits, Kosztolányi is írtak szabadverseket, mikor az első világháború szétzilálta formáik eleganciáját, de az elkötelezettség hatalmas áradása mindig hiányzott ilyesfajta verseikből: nem ez volt az igazi területük. Ma már Kassák azelőtt különösnek ható formája, szabad képkapcsolásokon ugró fantáziája kilépett számunkra a meg nem értettség ködéből. Ma már világosan látjuk azt a szoros, egykorú kapcsolatot, ami a külföldi stílusirányokhoz fűzte, s érezzük a szerkesztés igényes, szigorú törvényét minden egyes során. Apáink talán még groteszknek találták nagy verses eposzát, A ló meghal, a madarak kirepülnek című költeményt, – most már tisztán látjuk benne egy külföldi út, a csavargás és kaland sorozatának nyersen közvetlen, ragyogó színeit.”
(Nemes Nagy Ágnes: Kassák Lajos, Hatvan év. Köznevelés, 1947)
Hommage à Lajos Kassák
Pogány Béla egyetemistaként jelentette meg Párizsban a modern magyar költemények francia fordításait tartalmazó antológiáját, amelyben Kassák versének Párizsra vonatkozó részletét is publikálta. Ez később bekerült abba a Kassákot köszöntő francia nyelvű antológiába is, amelyet Gara László, Pogány korábbi párizsi munkatársa Kassák második párizsi kiállítása alkalmából szerkesztett 1963-ban. Tóbiás Áron rádiós szerkesztő a kiállítás kapcsán hosszú interjút készített Kassákkal friss párizsi élményeiről.
Kassák ekkor részletesen beszámolt első, 1909-es útjáról is, és elmondta, hogy milyen terveket szőttek 1963-ban verse teljes szövegének francia nyelvű kiadásáról. „Itthonról nem tudtam kimenni, de talán kintről be tudok jönni. S akkor esetleg még itthon is azt fogják mondani, hogy A ló meghal, a madarak kirepülnek nagy magyar vers, ugye?” – nyilatkozta az interjúban Kassák.
Kassák Lajos párizsi emlékeiről beszél (részlet Tóbiás Áron interjújából, 1963)
Nagyjából ebben az időben zajlott vita Kassák munkásságáról a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, melynek során egyik „bűneként” éppen korai avantgárd líráját és „sajátos geometrikus absztrakcióját” rótták fel.
Kassák Lajos 80. születésnapja
Az író Kassákot 80. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki és március 20-án a Fészek Klubban nagy ünnepséget rendeztek az idős művész tiszteletére. Írói és költői munkásságát méltató beszédek sora hangzott el ekkor, és a fiatal színész, Latinovits Zoltán A ló meghal, a madarak kirepülnek című művét adta elő. Az előadás másnapján Latinovits lelkes levelet írt Kassáknak, aki válaszában megdicsérte a fiatal színészt a kitűnő interpretációért.
Latinovits aztán további irodalmi estjeinek repertoárjába is felvette a verset, az Egyetemi Színpadon 1974-ben rendezett előadásáról rádiófelvétel is készült.
Latinovits Zoltán szavalja Kassák Lajos A ló meghal a madarak kirepülnek című versét (Egyetemi Színpad, 1974)
Kassák Lajosné beszél Latinovits Zoltán előadásáról (részlet Fodor Ilona interjújából, 1974)
A Magyar Helikon kiadása
A Kassák 80. születésnapára tervezett, de végül csak július 22-i halálát követően, posztumusz megjelent kötet a vers kanonizációjának szempontjából fontos esemény volt. A kötetet ugyanis kizárólag ennek a versnek szentelték, A ló meghal a madarak kirepülnek címmel, 1924-re datálva, és Kassák konstruktivista műveinek reprodukcióival illusztrálva. A szerkesztők a bevezetőben a mű „dokumentum” jellegét emelték ki, mondván, a versnek „nincs igazi epikai tartalma, [...] mégis tökéletesen kirajzolódik belőle az emigrációba kényszerült nemzetközi munkásmozgalom alakjainak hányattatott sorsa, lelkivilága, s maradandó emléket állít az őket körülvevő egykori, ma már történelmi Európának.”
Kassák verse mint állatorvosi ló: Formateremtő elvek a költői alkotásban
1968 novemberében a Magyar Tudományos Akadémia frissen létrehozott Stilisztikai és Verstani Munkabizottsága megrendezte első „verselemző” konferenciáját. A két napos vitaülésen a fiatal irodalomtörténész-generáció célja az újabb irodalomtudományi módszerek és megközelítések, főként a strukturalista elvek magyar közegben történő bemutatása volt, szemben a lukácsi hagyományokon nyugvó, uralkodó szocialista irodalomtörténeti modellel. Elemzésük tárgya Kassák verse, valamint Babits Mihály kései, Ősz és tavasz között című költeménye volt. A konferencia, ahogyan azt Kabdebó Lóránt utólag megfogalmazta, egybeesett a magyar neoavantgárd születésével, politikailag pedig a baloldal válságának tudatosodásával. A ló meghal a madarak kirepülnek a konferencia előadásaiból készült kötettel az ismeretlenségből egy csapásra a legtöbbet elemzett magyar költeménnyé lépett elő.
Kassák Lajosné beszél a Formateremtő elvek a költői alkotásban című konferenciáról (részlet Fodor Ilona interjújából, 1974)
A Formateremtő elvek a költői alkotásban című konferencia előadásainak összefoglalói Kassák Lajosné jegyzeteivel, 1968 (PIM–Kassák Múzeum)
Válogatás a vers elemzéseiből:
Kassák Lajos összes versei
Verseinek 1956-os összegyűjtött kiadását követően Kassák Lajos újabb verseskötetei, regényei, valamint az Egy ember élete című regényes önéletrajzának új kiadásai jelentek meg a Magvető kiadónál. Halála után özvegye, Kárpáti Klára ugyanennél a kiadónál készítette elő Kassák verseinek gyűjteményes kiadását. A kötet 1970-ben jelent meg, a vers itt A ló meghal, a madarak kirepülnek címmel és az első kiadásra referáló 1922-es dátummal szerepelt.
Arra vonatkozóan, hogy Kassák korábbi válogatott verseit tartalmazó köteteiben miért 1924-es és 1925-ös dátummal látta el versét, nem rendelkezünk egyértelmű információval. Lehetséges magyarázatként sokakban felmerült, hogy Kassák a dadaizmussal szemben az André Breton 1924-es kiáltványával létrejött francia szürrealizmushoz igyekezett viszonyítani költeményét. Ennek ellentmond Kassák állítólagosan Rába Györgyhöz intézett megjegyzése az 1963-ban lezajlott MTA-vitaülést követően: „az én költészetemnek nem volt és nincs köze a szürrealizmushoz.”
A francia kiadás
A párizsi Magyar Műhely egyik alapító tagja, Papp Tibor és Philippe Dôme irodalmár közösen készítették el A ló meghal, a madarak kirepülnek első teljes francia nyelvű fordítását, amely 1971-ben a Bruno Roy által alapított, kifejezetten fordításokra szakosodott Fata Morgana kiadásában jelent meg. A kiadványt, hasonlóan a Gara László szerkesztette Hommage-kötethez, Kassák és Victor Vasarely Denise René galériája által forgalmazott művei illusztrálták. A vershez Hans Richter, a dada mozgalom egyik fő alakja írt bevezetőt. Richter és Kassák az 1920-as években, a MA folyóirat szerkesztése során kerültek először kapcsolatba egymással, majd évtizedek múlva az 1960-as évek első felében ismét levelezésbe kezdtek. Richter a dadaizmus krónikásaként a mozgalom 1966-os jubileuma alkalmából rendezett kiállításban és könyveiben is beemelte Kassák geometrikus absztrakt munkáit a korai avantgárd nemzetközi kánonjába.
Egy ember élete – a színpadon
Kassák Lajos özvegye az 1970-es évek végén két tervet is készített az Egy ember élete feldolgozására, ami végül nem valósult meg. Az Elbert János és Kazimir Károly közreműködésével készített színdarab-változatot viszont 1980-ban bemutatta a Thália Színház. Kassák Lajost és Simon Jolánt a híres színész-házaspár, Kozák András és Drahota Andrea formálták meg, a bohém csavargótárs, Szittya Emil szerepében pedig Gálvölgyi Jánost láthatta a közönség. A Kazimir Károly rendezte előadás fókuszában az 1918‒1919-es események álltak, ugyanakkor a Kassák gyermekkorát és nyugat-európai csavargását feldolgozó jelenetek is kerültek a darabba. A dramaturgiában – a kassáki örökség széleskörű elfogadtatása érdekében – a drámai jelenetekre került a hangsúly, azonban Szittya karakterének inkább a komikus oldalát domborította ki a rendező. Az előadásban az 1909-es út bemutatása során több részlet is elhangzott A ló meghal, a madarak kirepülnek szövegéből.
Kassák helye a magyar irodalomtörténetben: a reformtankönyvek
A közoktatás átfogó reformja az 1970-es évek elején indult meg, az irodalomoktatás friss koncepciója az évtized közepére készült el. A gimnázium második és harmadik évfolyama számára készített reformtankönyvek a MTA Irodalomtudományi Intézetében megalakult Fiatal Irodalomtörténészek Köréhez tartozó Szegedy-Maszák Mihály és Veres András elképzelései nyomán készültek el. Az új tantervben Kassák életműve is helyet kapott: korai líráját a Mesteremberek című, agitatív hangvételű expresszionista verse, az izmusok korát pedig A ló meghal, a madarak kirepülnek képviselte. A harmadik évfolyamnak szánt tankönyv koncepcióját 1977-ben fogadták el, a kötet végül – hosszas vitát követően – csak 1982-ben jelenhetett meg. Kassák műveinek elemzése a korábbi egy helyett tíz oldalon kapott helyet a kötetben, és a vers máig része a gimnáziumi tantervnek.
Szegedy-Maszák Mihály: A ló meghal a madarak kirepülnek elemzése (Irodalom III., 1982)
A reformtankönyvek harmadik kötete a kritika össztüzébe került megjelenését követően. Az újabb módszertani fogásokat is demonstráló műelemzések a tankönyv legfontosabb újításai, egyúttal leginkább kritizált részletei is voltak. Nagy Péter a tankönyvről a Népszabadságban megjelent „hivatalos” kritikájában erre az ambivalenciára hívta fel a figyelmet, mondván, hogy a kötet „kitűnő műelemzés-technikára tanít – sok olyan stilisztikai, poétikai, retorikai, s még más módszer, technika, fogás vagy szakkifejezés felhasználásával, amelyekről diákjaink eddig bizonyosan nem hallottak, attól félek, magyartanáraink nagy része is alig.” Visszatekintve Veres András is ebben látta a tankönyvek „felemás” fogadtatásának okát: „a tanárok egy részének az okozott gondot, hogy a művek értelmezésében előnyben részesítettük az előttük ismeretlen poétikai-retorikai szempontokat, és igyekeztünk minimalizálni az ideológiai magyarázatokat, holott nem ehhez voltak szokva.”
A magyartanítás reformja a hetvenes években: Kassák a középiskolai tananyagban
Kerekasztal-beszélgetés a Kassák Múzeumban
Kassák Lajosné és a vers fordításai
Kassák Lajos önéletrajzi ihletésű versét, Kassák Lajosné közbenjárásával, az 1960-as évek végétől kezdve több nyelvre lefordították. Az 1970-es évektől kezdve a poémát egyre gyakrabban említik meg Blaise Cendrars és Guillaume Apollinaire avantgárd eposzai mellett.
Kassák Lajosné beszél A ló meghal, a madarak kirepülnek idegen nyelvű fordításairól (részlet Fodor Ilona interjújából, 1974)
Kassák Lajosné személyes viszonya A ló meghal, a madarak kirepülnek című vershez (részlet Fodor Ilona interjújából, 1974)
A vers az egyik legtöbb nyelvre lefordított magyar költemény: teljes fordítása elérhető németül, franciául, angolul, olaszul, szerbül, lengyelül, szlovákul, románul, finnül, svédül, héberül és japánul, a sort 2017-ben az észt kiadás bővítette, Mester Yvonne spanyol fordítása pedig kifejezetten a Kassák Múzeum felkérésére készült el. Így a vers már tizennégy nyelven olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Filológiai projektjének részeként létrehozott weboldalon.